12. Japánban temetni

Köszönjük a mindenedet

A temetőbe bádogkalyibák, videójáték-kölcsönzők, rozzant éttermek és játéktermek mellett vezet az út. A megvetemedett bádogról ferdén lógnak a neoncsövek. A nyolcvanas évek enerváltan karbantartott bősége lassan rohad itt Tokió nyugati szélén. Elhajtunk egy rizsföldekkel, és szűk cédrusligetekkel övezett kis plató mellett, a platón vékony, sötét sírkövek. 
- Eredetileg itt vettünk volna sírhelyet – szólt Iko – de kiderült, hogy a temető helyén szeméttelep volt. 
A zsigereimben érzem, mennyire jellemző ez erre a városra. Nem bánnám, ha szeméttelepre temetnének. Az elégett testem menne az éghetetlen hulladék közé.

A szeméttelep ligetes magaslata helyett megérkezünk egy másik teraszos, buddhista temetőhöz. A legfelső teraszig hajtunk, ott vettek sírhelyet. Ott volt a legolcsóbb. Azért vagyunk itt, mert pont egy éve halt meg Nobu nagymamája. Ahogy kászálódom ki a kocsiból a nagyfeszültségű távvezetéket látom meg először, ahogy irdatlan lábaival mered ki a temető közepéről. 

Kétségtelen, a környéknek van szakrális érzéke. A terasz lapos, és cseppet sem hangulatos. Az alacsony, kocka sírkövek katonai rendben, a temető szélén a kopasz, ványadt fák és szögletesre nyírt bokrok mögött a távolban látszanak a párába merült felhőkarcolók. Iko elfelejtett virágot venni, úgyhogy a temető adminisztratív ügyeit bonyolító épületében vesz egy rendetlen és drága csokrot. Az épület egyetlen nagy tér belül. A fehér csipkétől, a tévétől, a gondosan kikészített kávékellékektől és a halk, diszkréten gyászos zongoraszótól az egészet átjárja a penetráns szektás hangulat.

Egyszer találkoztam csak Nobu nagymamájával. Nagyon alacsony, energikus nő volt, és rendkívül örült nekem. Szerette a külföldieket, önkéntesként japánt tanított. Nem született fia, ezért Nobut hisztérikusan imádta, de talán nem szeretett rajta kívül senkit.  

A sírnál mindenki egy köteg füstölőt gyújt, és a füstölőket belefekteti a sírkőbe. Az előző család rossz minőségű füstölőjétől égett kemikália szag van. Bambuszt imitáló műanyag merőkanállal egy műanyag vödörből vizet locsolnak a sírkövekre, aztán a csuklójuk körül a buddhista imafűzérrel imádkoznak.

Nézem ezt a minimalista sírkövet, ami alá legalább harminc másik embert is eltemettek. Különösen Tokióban drága a földterület, ezért a zacskónyi helyért fél millió forintot fizettek. Ezek a sírhelyek Japán ellenfelhőkarcolói. Fúróval egy mélyre nyúló aknát törnek, és ebbe eresztik le kötélen egy textil zacskóban a halott hamvait. A különböző családok különböző halottai egy kupacban fekszenek egymáson, mint egy tömegsírban.

Egy családi sírhely, ami nem több fél négyzetméternél, Tokióban öt millió forint körül kezdődik. Ahogy nálunk sem, Japánban sem mindig hamvasztottak. A Meiji-korig, a 19. század közepéig a testet egy hordóba hajtogatták, és így temették el. A nyugati hatások inváziójának korában, a Meiji-korban azonban már barbárnak tűnt ez a megoldás, és szabályos téglatest alakú koporsóba kezdtek temetkezni, a koporsón kis, kinyitható ablakkal. A sírhelyre földkupacot hánytak, és a sírba egy bambusz rudat döftek, arra az esetre, ha netán a halott felocsúdna. Egy naganói tanítványom szerint, aki még getával korcsolyázott a Suwa-tó jegén, vidéken még húsz évvel ezelőtt is élt ez a szokás.

Le is rajzolta, hogy el tudjam képzelni.

A test a halál után nem válik értéktelenné. A halottat utoljára élővé festik. Púdert tesznek az arcára, kifestik a szemét és a száját, és ünneplőbe öltöztetik. Hagyományosan a gyászolók előtt, rituális mozdulatokkal. De ezt Tokióban már ritkán látni. A hamvasztás szertartásában viszont itt is részt vesznek a legközelebbi hozzátartozók. Magyarországon, ahogy lehamvad róla a bőr és a hús, a csontot ledarálják. Japánban a csont egy része is elég. A tálcán a hamvak között maradt csontszilánkokat a családtagok hosszú pálcikával maguk szedegetik ki egy külön edénybe. Két hozzátartozó egy-egy pálcikát összeérintve, együtt szedi ki a maradványokat. Ezért tartják kivételes modortalanságnak, ha az asztalnál a falatért nyúlva összekoccan a pálcikád valaki máséval. A temetési szertartáson egy tál rizst ajánlanak fel a halottnak, és a rizsbe pálcikát állítanak. Ezért balszerencsét hoz, és udvariatlan is, ha az asztalnál nem fektetve teszed le, hanem a rizsbe állítod a pálcikád.

Egy vonakodóbban buddhista családban is szokás, hogy a halottnak házioltárt, butsudant állít a házastárs vagy a legidősebb fiú. Nobu nagyapja azonban nem nem hisz semmiben, a nagymamája pedig leszögezte, hogy nincs szüksége buddhista felhajtásra, így sem nagy búcsúszertartása, sem házi oltára, sem szép sírhelye nem lett.

Tele van a fejem vádakkal. Ahogy látom, hogy anyósom elérzékenyül, még dühösebb leszek. Miért vagyok dühös? Idegesít minden, mióta Magyarországról visszajöttem. Dühít a feltétel nélküli szüntelen gyász. Pedig kevés ennél értelemszerűbb és szomorúbb dolog van a világon. Ebben a jellegtelen temetőben, ami miniatűr tükörképe ennek a rút városrésznek, úgy teszek, mintha békében emlékeznék erre a könyörtelen japán asszonyra. Én is füstölőt gyújtok, vizet locsolok a sírkőre, aztán a harmóniát jelképező kőtojásokra, hogy mossa el a káoszt, amit a halálával okozott.

Valaki mellettünk egy doboz kávét és egy citromos sört is hoz a rokonának, gondosan beállítja a sírköve elé. 

Nem messze nyugszik a temető iszákosa. Rezes tekintetű kutyája beljebb invitál. 

Welcome

Nobu családja a temető szélén várakozik, amíg én körülnézek. A rézkutyákat, sírkőre ragasztott tacskófotókat, meg gravírozott mancsokat bámulva először nem akarom érteni, pedig hát értem én, itt családok százai fizettek milliókat a pudlijuk külön sírhelyére mások tömegsírja mellett. Egyszerűen elöntenek az ízléstelen gondolatok, és a puttók, kőgalambok, faragott buldogok között szédülve arra gondolok, hogy olyan ez, mintha a Gyertyaláng.hu virtuális valóságában sétálgatnék.

ensemble

HOME

- Miért van itt ennyi angyal? - kérdezem Nobut. 

- Japánban nincs külön keresztény temető, ide temetkeznek ők is. Ezért. 

A temetőben két szekció van. A háziállatok szekciója, és a háziállatok szekciója humán elemekkel keveredve.

With petto. Kódmixelt tábla mutat a koedukált szekció felé.

Szeretném azt gondolni, hogy a koncepciót a minden lélek egyenlő és értékes buddhista gondolata táplálta, de emberfeletti képzelőerő kell ahhoz, hogy ezek között az elborzasztó dekorszörnyek között valakinek eszébe jusson a buddhizmus. Nekem az a plüss túladagolással ignoránssá butított réteg jut róla eszembe, ami fodros szoknyába tuszkolja a csivaváit, és babakocsiban tologatja a főkötős terrierjeit.

Megumi Gorolin Zucchero Biscuit, akit valahogy a fentiekhez hasonlóan képzelek el

Nézem az ájtatos félputtót, mellette a hasaló disznóval, és pont annyira érzékelem bennük a keresztény szellemet, mint a többi, förtelmes angolsággal gyászolt kutya sírköve körül a buddhizmust. 

See you again Katsui Hidehiro Akemi Pippi

Mindenki rám vár. Sietve igyekszem a lehető legtöbbet felszívni ebből a gránitba kapart abszurdból, és bizsereg az agyam a dühömre telepedett jódkedvtől. Nobu családja talán azt gondolja, hogy bájosnak tartom ezt az állatkertet, de ahogy a kezembe harapok, nehogy felsikítsak egy sírkőre nyomatott fénykép láttán, érzem, hogy egy hajszál választ el, hogy a rácsodálkozásom ösztönös bunkóságba forduljon. 

Nobu mellém lép. Állunk, nézzük ezt a rémséges fotót.
- Tudod, az van, hogy ez az ország túl békés - szólal meg.

Heaven. Aki megkerülte Istent.

Suburban. Dear family. Whut? 

- De miért írnak a sírkőre angolul? - mutatok körbe.
- Hát szívem, nem tudom. Mert hülyék. – zárja le a kíváncsiságom Nobu, aztán megragad és kihúz a temetőből.

***

Azért valaki értelmezné nekem ezt a kifelé futtomban lőtt példányt? Ebbe beletört a fantáziám.